Tatjana és a fehér óriás
2011 október 23. | Szerző: Tatjana
Mikor elmondtam Szigorú lánynak és Kávés lányak, hogy még valakihez elmegyek, először elfelejtettek levegőt venni, majd kipukkadt belőlük a nevetés. -Jól van, menj csak! De ez legyen az utolsó! – óvtak mostmár meglehetősen aggodalmasan méregetve engem.
Így hát péntek kora délután beültem az autómba és irány Buda! A látó egy kertes házban lakott. A neve nem volt kiírva, a kapun egy apró kutya képe a felirattal: Itt rendelek! Kicsit megrogyott a térdem. Most jöttem a legmesszebb és itt a legkisebb az eb… Mi lesz ebből még? Éreztem, hogy futni kéne. Tétováztam, mikor a csengő felé nyúltam. Ha akkor tudom, mi vár rám, fénysebességgal pattanok vissza a kocsiba és rohanok haza, majd az ajtót négyre zárom magam mögött. Sajnos nem hallgattam az ösztöneimre. Mert annyira akartam tudni, hogy az én Zsákutca srác Anyeginemből lehet-e ezen a földön, ebben az életben valami…
A házből egy kórházi orvosnak beöltözött kétméteres kopasz óriás jött ki. Kedvesen köszönt, bevezetett a házba, megmutatta hol a mosdó, adott egy pohár szűrt vizet, majd kis türelmet kért, eltűnt. Úgy 20 perc múlva egy hölgyet vezetett ki egy szobából, nyilván kliense volt ő is.
Aztán visszatért és teljes figyelmével fordult felém. Felálltam a kanapéról, ahol az előtérben ültem, gondoltam bemegyünk a “rendelőbe”, de már ezt is rosszul hittem. Az én Látóm fogta és elkezdte elmesélni, ki is ő. A világ minden pontjáról származó fotóival volt tele ez az előszoba és ő kimerítő részletességgel fényezte magát, mutogatta, ki mindenkivel van közös fotója. Volt egy kis rossz érzésem, minek ez az egész? Szabályszerű dicsekvésbe lendült, még egy kísértetfotót is mutatott, ami végre meglehetősen izgalmas beveztésnek tűnt, ha némileg szokatlannak is. A hősök csarnokának idegenvezetése azért végül abbamaradt, mind a 37 képet elmesélte.
Nem volt mit tenni, elindultunk befelé. Feltámadt bennem a gyermeki naívságom táplálta remény, hogy jó, majd akkor most benn tényleg valami engem is igazán érintő dolgot teszünk, de a fehér óriás performansza még csak most teljesedett ki.
A rendelő falait tárgyak borították, főleg rengeteg kés, maja, egyiptomi, arab és indián tárgyak. Ezekhez magyarázat is tartozott persze. Rengeteget beszélt… Azon töprengtem, ha ő ekkora mágus, mi a fenét csinál itt. Már rég az ötödik dimenzióban kéne kvaterkáznia Qetzalcoatl és Kancsal Kojot társaságában.
Aztán kaptam újra inni, most jó háziszörpöt is – ez kedves volt tőle- majd leült és közölte, mond rólam dolgokat. Amit lát. Örültem, hogy az önfényezést abbahagyta, nekem kicsit hitelesebb az a tanító, akinek kevesebb vonása emlékeztet egy pulykakakasra.
Elmondta, hogy lakberendezőként sikeresebb lennék a munkámban, csak próbáljam meg! Hogy a gyerekeimet nem jól nevelem, túlságosan lekorlátozom őket… Úristen, kérdezze már meg erről mondjuk Kávés lányt, akit az egyik leszármazottam épp most igazított el a világban… Állati szerencsém van, hogy Kávés lányja állja az élet durva csapásait, kisebbikem nemcsak a létezésében, de véleményeiben is rendkívül önálló, valamint mindekivel részrehajlás nélkül őszinte. Aztán azt is elmondta, én nem párkapcsolatra születtem, az emberek szerintem birkák, de szerinte én pásztor vagyok. Azt is kifejtette, hogy a szexben rettenetesen béna vagyok, de majd ő kigyógyít és nőt csinál belőlem. Szűz Mária, elő az evakuálási tervet!
Próbáltam felállással jelezni, hogy lassan mennék, de az óriás szigorúan nézett rám, mire engedelmesen, kis bocsánatkérő mosollyal visszaereszkedtem a fotelbe. Ekkor közölte, köszöni, még nem fejezte be. Az apró kutyája bejött, a fehér óriás gügyögve a karjába vette, majd közölte, a kutya mindárt le fog hozni egy gumilabdát és itt a szemem előtt meghágja, majd meglátom. Lassan eluralkodott rajtam a rettegés. Biztos, hogy én egy perverz kutyát akarok nézegetni? De nem volt menekvés. Ülve kellett maradnom. Szerencsére Pulykakakas nem látott túl jól a kutyája fejébe, mert az eb kedves és érző lélek módján ettől az előadástól megkímélt engem.
Sok pohár újabb szörp, szigorú előadások következtek. Olyasmikkel, hogy legyek megalázkodóbb a férfiakkal, ne csodálkozzam, ha így zátonyra futott az életem. És nem is érti, mit művelek én Zsákutca Anyeginnel… -beszélgetünk, mondom. -Ennyi???-kérdi ő. Akkor ő csak a barátod, akkor nincs mit sírni utána.. – De hát én szerelmes vagyok belé… – És lepippantottad a kocsiban?- kérdi a Pulykakakas célratörően. Kék halál. Lefagyok.
Nos, elég régimódi vagyok nyilván, de beletelik egy kis időbe, mire rájövök, mi után érdeklődik ilyen lefegyverző nyíltsággal. Elpirulok, aztán persze mondom, hogy nem. Nem így megy ez nálunk. Mire az óriás: -Na látod, ez a baj! – Ekkor jön egy kisebb székfoglaló arról, ő mekkora férfi, én feszengek és fel-felállogatok a székből, érzi ő is, itt elég.
Negyvenezer mondja szemrebbenés nélkül. Elsötétedik az arcom, ekkora hülye nem akarok lenni. Az óriás mutogat a falra szerelt afrikai szoborra, aminek a kezében tál van. Hogy oda rakjam a pénzt, mert az egy istenség, és a tálja az szinte egy bőségszaru (azt látom, tele van pénzzel), majd így ezt a kiadást az Univerzum megtéríti nekem.
Rafael, vigyél engem a zártosztályra! Ott állok egyedül, egy hatalmas óriással, aki többször kifejtette már, hogy ő harcos és férfi, valamint legalább 15 kés van tokjából kiemelve a falakon. Csak egy mozdulat… Azon morfondírzom, míg az önutálattól remegő kézzel pénzt horgászok, hogy vajon túlélném-e, hogyha azt mondom, nem fizetek… Aztán végre győz a józan ész, jó sokba került, fizetek, de dühösen elmondom neki, nem ebben állapodtunk meg. Hanem a felében. Fenyegetően fölém tornyosul, de látszik a zavar az arcán, engedményeket akar adni. Én meg futni akarok. Főleg önmagam mélyhülyesége elől. Nekilendülök és már kint vagyok a kertben, vágtatok le a lépcsőkön. Közben hangosan káromkodom, és alig várom, hogy visszahívjam Kávés lányt, aki már keresett. Az autóm biztonságában kicsit jobb, mire felveszi a telefont már zokogok, mesélem neki, mekkora címeres ökör vagyok. És hogy a férfiak mindenben nagyobb disznók, mint mi, nők. Hazáig szóval tart, mire betántorgok a kertkapun már Szigorú lánnyal várnak. Az önutálattól képes lennék orrba verni magam, de ők megnyugtatnak, kinevetnek, átölelnek és borozunk. És megfogadom, hogy ebből elég. Nem megyek én senkihez. Ha a gyerekeimet világra tudtam hozni, ebből egy 4,70-est otthon, akkor ennek a helyzetnek is csak megszülöm a megoldását, annál is inkább, mert itt van velem ez a két csak kicsit kritikus áldott jószág (ez Kávés lány szövege), akik nem kerülnek túl sokba igazán, végtelen idejük, együttérzésük és kedvességük minden pillanatban ott van körülöttem. Ha igazán magamba nézek, a gyerekeim, a családom és más barátaim is kifejezetten szeretetteli módon viszonyulnak hozzám. Ingyen.
És akkor Tatjana végre valahára rájött, hogy jobban tudja, mi lesz, mint a látók. Mert bármi lesz, az élete alapvetően rendben van, és egy reménytelen szerelem nem jelenti a világ végét. Itt állnak hát hárman, Kávés lány, Tatjana és Szigorú lány. Az első kettő reménytelenül szerelmesen nős férfiakba, utóbbit épp nyakelvagdalással fenyegeti kidobott vőlegénye… Szép kis felállás. Igen. Az kell, hogy legyen belőle! Az is lesz.
Mert alapjában jól vagyunk, jól leszünk és jól is maradunk.
Jósnők, látók, kártyvetők
2011 október 20. | Szerző: Tatjana
Persze ezt én kezdtem. Nem volt elég, hogy naponta tartottam kisebb doktori védéseket a csillagok eljövendő hatásairól ránk és Titanic típusú szerelmeinkre nézve, valami még hiányzott. Természetesen a jósnők.
És hát, Sheldrake óta tudjuk, valóban létezik egy információs mező, nevezett morfogenetikus, mely tartalmazza mindannyiunk eddigi életének lenyomatát és az eljövendő összes lehetőségünket! Tehát, egy látó tudományos szaksegítségnek tekinthető. Zsír. Ahogy valamelyik lányom mondaná…
Azaz menni kell! Még áprilisban, második kétségbeesésemben elmentem Erikához. Nehéz volt bejutni kis kertes házába, mert nem hallotta a csengőt és nem mentettem el a telefonszámát. Így csak a telepátiában reménykedhettem. De az égiek akarták ezt a találkozást, Erika véletlenül kijött a házból én meg a kapun át ordítani kezdtem, figyelmen kívül hagyhatatlan intenzitással. Ciki lehetett a szomszédok előtt, inkább beengedett. A ház egyik szobájába vezetett, ahol szokatlanul nagy mennyiségű angyal szobrocska volt, gyertyát gyújtott és leültetett. Ő is próbált leülni, de meghatározhatatlan fajtákból generált kutyája felugrott mögé a fotelbe és letuszkolta róla. -Hm.. -gondoltam- az időközönként földön elterülő jósnő picit talán rontani fogja a jóslat hitelességét. – De kitartottam. Elvégre volt gyerekszobám.
Azt mondta, ne szóljak egy szót sem, majd elmondja a múltamat először.
Mondta. Tény, hogy volt benne néhány elgondolkodtató dolog, aztán elővette a derékban karcsúra használt kártyáit és kedvesen, mély együttérzéssel mondta: -Tatjana, nagyon nehéz lesz. Zsákutca srác tényleg karmikus kapcsolat. De nagyon hosszú és nehéz lesz. Ha év végéig nem lép, akkor újra kell gondolnod. Rakta, rakta a lapokat, majd azt mondta: -Leghamarabb február. És hétezer. – Fizettem, mentem.
Ó, anyám, én nem ilyen lovat akartam! Áprilisban februárt mondani??? Nekem erre a hülyeségre nincs időm, hamarabb túlleszek rajta, hamarabb lép, bármi, de nem 10 hóóóóóóónap! Sokkhatás ért, irány a kineziológus.
A kinez azt mondta, ha már látóhoz megyek, menjek többhöz, ő is tud egyet. Ez is zsír, szerintem ezek az emberek titkos illuminátus szervezetbe tömörülnek és küldözik a megtört szívű családanyákat egymáshoz. Szóval engedelmesen elmentem Anitához.
Ő egy lakótelepi lakásban fogadott, épp felmosott, mert a kutyáit ivartalaníttatta és azok bepiszkítottak, és most bezárva őrjöngtek az egyik szobában. A jóslat így rövid lett és frappáns, lényege ez volt: -Tatjana, Zsákutca fiú a Nagy Ő. De nagyon nehéz lesz összekerülnötök. Se ő sem Te nem engedtek majd mást az életetekbe. (Közben kutyacsaholás, ajtókaparás és kutyaszag, a jósnő láthatólag ideges és untatom.) Nektek csak összekerülni lesz nehéz, utána minden könnyű lesz. (Aha… mikor is?) Rakja, rakja a lapokat, majd azt mondja:
Hát, ez 3 évnél előbb nem történik meg. Sajnálom.
-Úristen, én ennyi évig fogok szenvedni?
–Nem, nem. Nem fogsz.
-De nekem svájci frank alapú kölcsönöm van… -rebegem teljesen összefüggéstelenül.
-Fizetjük, fizetjük! -hangzik a válasz. Most mi van, beszáll a jósnő a törlesztésbe? Akkor ez jó üzlet volt. Tízezer. Fizetek.
Egy lendülettel kinn találom magam az utcán. Sehol egy eb. Kissé kótyagosan az imént hallott nagyszerű hírektől indulok az autóm felé és szeretném a kinezt megölni. Kétszer. És lassan.
Kávés lány az én nagyon előremutató viselkedésemből leszűrte a következőket: Látóhoz el kell menni. De nem olyanhoz, akinél én jártam. Meg is tette.
A látója angyalian fogadta, 18 ezerért két órát is gügyögött vele és feltöltötte energiával, meg elmesélte Kávés lánynak, hogy tudja ő, hogy valami fogműtétje is volt! Kávés lány fel volt töltve és mindent tudott. Megdicsőülten tért meg hozzánk és mesélte el a szép jövőt, amit a luxus jós (lásd árfekvés) mutatott neki.
Erősen győzködött, hogyha már ennyi jósnál voltam, meg a kinez is ezt mondja, menjek el ehhez a luxus látóhoz. Remélte, végre valaki valami jót mond nekem is. Bejelentkeztem hát telefonon. Nem volt túl erős az összhang. De elmentem. És jött az ismerős forgatókönyv..
Nem hallotta, hogy hívom. A csengő nem működött. De végül megjelent az ajtóban egy kövérnek mondható, aranyflitteres cipőben sasszézó fennhéjázó nő. A lépcső tetejéről nem túl barátságosan adta az utasításokat, hogyan nyissam ki a kaput. Beóvakodtam, kissé megcsappant az önbizalmam. A kaput nem tudtam teljesen becsukni, elszántan küzdöttem vele, majd feladtam és elindultam felfelé a lépcsőn. FatFlitter utasított :- Csukd be a kaput, mert kimegy a kutya!
-Ó Mihály arkangyal, most vigyél Zalakarosra! Megint egy kutya. Rossz ómen. Ez mit mond majd? 2049? És mindezt 18 ezerért? Nem akarom, gondoltam szűkkeblűen. Ez ne vegyen cipőt az én pénzemből, mert elszúrja. Ilyen cipőket az én pénzemből senki ne vegyen. De nincs menekvés, hatolunk be a házba. Az előszobában egy ajtóra mutat: – Használd csak, ez a mosdó. – Ööööö … köszönöm – hebegem – nincs szükségem rá. Rosszallóan néz rám, majd kienged egy plázalányt a szomszédos szobából, negédesen gügyög neki, majd annak távoztával betessékel az ajtón. Őrült izgatott vagyok. Talán mégis tud valamit! Igyekszem reménykedni.
– Mit érzel? – kérdi. – Érzel valami különöset? – Nem érzek… válaszolom és látom az arcán, rossz a válasz. – Mi a foglalkozásod? -elmondom neki, az arca tényleg elsötétül, és valamit beszél a pszichológusokról, de csak az arcát figyelem. Kezdjünk már neki, gondolom. És egyszercsak megüti újra a fülemet a “mitérzel” szólam, majd hogy szerinte menjek el, mert eltakarom a csakráimat, miért vagyok ilyen hallgatag, normális ember vagyok-e egyáltalán? Hát, erre a kérdésre innentől tök egyszerű a válasz. NEM. Nem vagyok normális. Pattanok fel a székből, inalok ki az ajton, FatFlitter még utánam süvölti, hogy gonoszul oldalpillantottam rá és ő nem tehet arról, ami történt. Nem baj, bosszúból nyitva hagyom a kertkaput! Eredj kutya, tiéd a szabadság, akinek ilyen a cipője az biztos a legolcsóbb kutyatápot veszi neked!
És azonnal hívom Kávés lányt, milyen istenien sikerült az akció. Kétségbe van esve szegény. Értem én. Nem akart kitolni velem, és a hülye FatFlitter szuperhepi jóslatai is így egy kicsit veszítenek bekövetkezési valószínűségükből. Ó szegény lélek. Megbocsátok neki és közlöm vele: – Figyelj, most találtam 18 ezret. Menjünk vacsorázni!
Amit a fentiekből tanultam:
- A látók Budán laknak.
- A látók nők.
- A látók kutyát tartanak.
- A látók csengője rossz.
- A látók egyre távolabbi időpillanatban látnak egybekelni engem és Zsákutca srácot.
- A látók egyre drágulnak és romlik az öltözködési stílusuk.
Holnap elmegyek egy látóhoz. Egy barátom ajánlotta. A látó Budán lakik. Kutyáról nem tudok. A látó férfi. Ő talán tényleg lát. Majd beszámolok, mi volt, ha valakit ez érdekel a fentiek dacára.
Dömösi áhítat?
2011 október 20. | Szerző: Tatjana
Dömösön van egy prépostság, illetve a romjai egy gyönyörű Árpád-kori altemplommal… Kálmán bácsi, Isten nyugosztalja, egészen mágikus történeteket mesélt róla, amikre szerinte a templom tanította a hosszú évek alatt, míg vigyázott rá és megúszhatatlan hosszú ismertetőkkel tágította az arra járó turisták fejét. Mi sokat jártunk oda, úgyhogy egy idő után lehiggadt az öreg és jókat beszélgettünk. A környéken sok a mese és legenda a helyről, többen úgy tudják, a pálosok elrejtett kincse is ott van valahol egy alagútban, kovácsoltvas, keresztbe rakott kardokkal ékes kapu mögött. RAdiesztéták méregetik a hely energiáját és csóválgatják csodálkozva a fejüket.
A lényeg az, hogy szerintem a hely mágikus. Meggyógyította a vesegyulladásomat. És a lelkemet. És fogyaszt.
Mikor odamegyek, leülök az energiapontban és csak vagyok. És megnyugszom a csendben az ősi kövek között. Párbeszédet folytatok rég eltűnt pálos atyákkal, és persze ábrándozom Zsákutca srácról.
Szóval, Szigorú lányékat ide vezényeltem egy napon, hogy megtisztuljunk és békét leljünk és a megvilágosodás közelébe juthassunk. Valamint, hogy a régebben elhelyezett balga kívánságainkat tartalmazó papírcetliket kibányásszuk a falrepedésekből, elégessük és sokkal átgondoltabb listát helyezzünk el az égieket vegzálandó.
Mikor megérkeztünk egyenesen a templom melletti alagút lejáratánál lévő falmaradványokhoz kocogtunk, Opinel bicskákkal esve a falaknak, papírokat horgászva és szentségelve. A szentségelés tevékenységbe jól bele is erősítettünk, amint három édes kicsi lány kavicsokat kezdett hajigálni ránk, elunva ártatlan játékát az altemplom tetején. Eleinte nem is értettem, mi koppan rajtam, de amint felismertem, hogy 3-3 a felállás, ergo a gyerekek vezetnek, erőfölényben vannak, elővettem legrémisztőbb formámat.
– Azonnal hagyd abba a dobálást! Nehogy azt hidd, hogy problémát okoz, hogy felmásszak utánatok! Hazáig kergetlek! (Még jó, hogy bevették… meghalnék egy gyors mászástól, az tuti.)
A bősz kirohanástól a gyerekek lehiggadtak, majd a legbátrabb megkérdezte:
-Mit csináltok?
Jesszus a prérin, mit mondjak neki??? Hogy egészen normálisnak kinéző diplomás nénik mindenféle szerelmi kívánságaikat apdételik a falban???? Nem jó… nem jó.
– Elvesztettünk valamit.. – válaszolom bizonytalanul, mire a kölök rám néz, a tekinetetében benne van, hogy nem vertem át, de a dobálást abbahagyják, gondolom világos számukra, jobb nem hergelni minket. Talán veszélyesek is lehetünk…
Lemegyünk az altemplomba, az új múzeum őr talán Joe kocsmájában hűsöl… Jól teszi, így nagyon erősen érzem a hely varázsát, erejét, nem zavar az idegen jelenlét.
Leülünk a földre az energiapontba és elrévedünk.
Pontosan kettő percig. Az átkozott kis nőkezdemények rohanva és visongva be-bekukkantanak az ablakon és zajosan futkosva és nevetgélve darabolják szét meghitt áhitatunkat. Aztán a lépcsőn lelopakodnak, visítás, felrohanás, minden irányból támadnak. Unatkozó kis szörnyetegek. Igyekszünk nyugalmat mímelni, nem merünk egymásra nézni. Torkunkban a bosszankodás és a nevetés is.
-Beszéljek velük?-kérdezem elszántan a két másik áhítatost. Kirobban a nevetés. Csak vihognak. Pont, mint a kölykök kint. De bólintanak, kétségtelenül remekül mulatnak.
Kirontok a templomból és messziről süvöltöm:
-A templom imádkozásra való! Így nem tudunk imádkozni! -kint döbbent csend, bentről gyötrelmesen elfojtott, de így is hangos vihogás…
-Ha tíz percig csendben maradtok, megmondom, mit csináltunk a falnál, ok? – a kicsik csak bólintanak és mennek. Én visszamegyek a templomba, az áhitatos nőszemélyek meg ott vinnyognak a nevetéstől.
Aztán csak ücsörgünk, hátunkat a hideg falnak vetve és leereszkedik ránk az a béke, ami csak itt van. Zsákutca fiú és a többi kerge férfiú által ütött sebeink lüktetése enyhül, aztán egyszercsak újra kitör belőlünk a nevetés, a tíz perc letelt, csatlakozik hozzánk a kint játszó kislányok kuncogó kórusa. Women power, generációkon átívelve. Tán Spice Girls-t kellene hallgatni.
A falban új kívánságok pihennek, még csendben kéréseket mormogunk, majd kiérünk a napfényre. A kislányok már a játszótéren babáznak, ránk se hederítenek.
Mehetünk a Dunához, hogy a helyi büfében szerezzünk egy jó kávét. Mert szép az áhítat, de kávé nélkül mit ér?
feng shui kommandó
2011 október 10. | Szerző: Tatjana
Már nyár volt, nagyon-nagyon el voltunk keseredve mindhárman. Valamit már tényleg tenni kellett. Elolvastuk az összes horoszkópot, vetettünk tarot-t – semmi jó nem volt benne – maradt a feng shui. Úgy határoztunk, kommandóba tömörülünk és ellenőrizzük, rendben vannak-e otthonaink szerelmi területei.
Először rárontottunk Szigorú lányra… Ő elég praktikus módon kaktuszokat nevelgetett a szerelemsarokban valamint két döglődő orchideát. Kávés lány ahogy a szobába lépett, csak bámult, mint aki nem hisz a szemének a döbbenettől, majd ellentmondást nem tűrően a sarokba mutatott és közölte:
– KUKA!!!!
Szegény szigorú lány vitatkozni próbált vele, de esélye sem volt. A kaktuszok költözködtek, vittük őket az erkélyre, a lakás más pontjaira… Aztán jött az egyik orchidea, ennek már csak a klotyótartály tetején jutott hely. Azt nem tudtuk, hogy ez egy napon majd szépen Szigorú lány fejére esik… Komolyan.
Akkor mindenesetre legalább eltakarítottuk az útból. Következett a lakás feltúrása valami rózsaszín kendő, terítő bármi után… Egy szív alakú levelekkel rendelkező növénynek megkegyelmeztünk és a magunkkal hozott kacsapárt és pillangókat nagy önelégültséggel elhelyeztük a rózsaszínbe csomagolt szép antik asztalon. Szigorú lány nagyon hősiesen állta rohamunkat, le a kalappal!
Majd ezek ketten rám bámultak és közölték: -Most te jössz! – ez még először jópofa ötletnek tűnt, de mikor az ágyam végében álló könyvespolcról mindent ledobáltak, mondván, hogy ide olyan könyv, hogy Meghalok én is? meg hogy PH diéta, meg Limit címűek nem jöhetnek, majd találtak 4 azaz négy darab ollót ide-oda eldugdosva – Te normális vagy????? Ennyi olló a szerelemsarokban???? – A szobám be volt borítva könyvekkel, ollókkal, találtak még egy kalapácsot is, persze ezt is hüledező helytelenítéssel, hangos méltatlankodással a szoba közepére hajították. Mint két felhergelt tarajos sül toporzékoltak a birodalmam közepén. Szóval este 11 óra volt, én hulla fáradt és akkor ott állok egy lakhatatlan hálóval meg két pukkancs süllel.
Ahogy befejezték a rombolást ezek a nőstény lidércek, valamint eldöntötték, hogy az egyik könyvespolc a majdani férfié, a másik az enyém és ennek megfelelően rakhattam vissza könyveket, otthagytak galádul a felfordulás közepén a végkimerülés határán. Azzal a fenyegetéssel távoztak, hogy másnap visszatérnek és se ollót, se kalapácsot sem pedig a Szerzetesek című könyvet nem óhajtják a szerelemsarkomban meglátni.
Miután eldübörögtek, elkezdtem rakodni. Egy keleti boltban pár nappal azelőtt vettem egy szerelmespár fejszobrot vagy mi.. az orruknál érnek össze – Orrpuszi – szeretem, ahogy valami időtlen összetartozásba merülnek. Nos, az az én oldalamra került, meg a trolljaim is, egy fiú egy lány… Igen, trollok. Norvégiából. Aztán a kötelező kacsák, delfinek, pillangók, a képek szerelmespárokról, amiket egy Carcassone-i boltban találtam a nyáron… És kicsit megnyugodtam. Másnap majd sorra kerül Kávés lány, gondoltam elégedetten, a bosszú édes ízét már előre élvezve.
A nyavalyásnak persze a szerelemsarka jó volt, kacsák, pillangók, miegymás, eltekintve az ott tanyázó várakozón magába merülő gyönyörű nagy Buddhától!!
– Hát, bébi, várhatod az emberedet az örökkévalóságig. – mutattam rá a szoborra. Igen. Szigorú lánynál a kaktuszok – nem is volt harmonikus a kapcsolata, nálam az ollók, én meg szakítottam és akit akartam az meg engem szakított le magáról, Kávés lány meg csak várta-várta vissza az emberét… Hát így.
És akkor azon a nyári hétvégén rendet raktunk a szerelemsarkokban. Én még egy gyönyörű Tara szobrot is kaptam tőlük a névnapomra, most ott üldögél kedvesen és remélem, azon gondolkodik, hogyan is igazgassa végre a lépteinket úgy, hogy a boldogság felé vezessenek.
sok-sok segítség
2011 október 9. | Szerző: Tatjana
Azt hiszem, most ezen a hétvégén kiírom Nektek mindazt, ami 8 hónapig betöltötte az életem. Bocsássatok meg érte.. 🙂 De már most is használ. Köszönöm, hogy elolvassátok!
A fájdalom lassan elviselhetővé enyhült, nem sírtam már a Kineznél sem, és ez csak részben volt az Ő érdeme.
Mert voltak csajok, akik meghallgattak, átöleltek és tomboltak velem. A. kertészmérnök. Ő lakik a házunk földszintjén, lakásába az ablakon át jól be lehet ugrálni, ezt is tettük. Mindig volt türelme és mindig volt kávéja. Nem nagy dicsőség, de a cigije is jólesett. Volt egy felnőtt, akihez meg lehetett érkezni. Hasonló cipőben botladoztunk, ő is egy “nősemberes” kalandregényben veszítette el éppen egyik csatát a másik után. Megértettük egymást. A ház lakói szerintem biztosak benne, hogy munkakerülő rikindák vagyunk, ahogy székek híjján felfordított műanyag vödrökön kuporogva fújjuk a füstöt a lakása előtt a kertben, bort iszunk, s néha nevetünk, néha nagy a csend, csak az összeboruló hátak látszanak- sírunk.
A. 10 évvel fiatalabb, mint én. Beleölt 2 évet a maga zsákutcájába. Jó volt az a sok szeretet és gyakorlatilag 24 órás rendelkezésre állás, amit adott nekem. LA más tészta. Egy véletlen folytán egy házban lakunk, ő a munkatársam. És valahogy ma már a barátnőm is. Az ő gyanakvása és aggódása volt a másik pólus, kijózanító érvelése, néha kíméletlen őszintesége. És az, hogy soha nem volt kérdés, neki fontos, hogy én jól legyek. Az ő szívét is törögették a nős széltoló medvék, hát naná, hogy helye van a csapatban! Így üldögéltünk a vödrökön hárman, csajok. Három diplomás, önálló egzisztenciával rendelkező nő… És vödör ide, cigaretta oda, ez a nagyon női világ, megfejelve anyácskámmal, a lányaimmal, a pszichológus barátnőmmel olyan meleg fészek volt, amiben gyógyulni kezdtem.
A gyógyulás fontos állomása volt a Sziget. Három éjszakán át táncoltunk és tomboltunk, jóízűen bőgtem a Quimby koncerten, a zenéjük örökre összekapcsolódott bennem Zsákutca sráccal…
Aztán nyár vége közeledett, Zsákutca srác egy hónapos szabadságra ment és elvitte a családját Berlinbe megnézni az Istár kaput… Amiről én meséltem neki nem sokkal előtte. Mert augusztusban jártam ott, egy barátnőmet látogattam meg és végre eljutottam a Pergamon múzeumba, ami óriási boldogság volt.
Azóta nem találkoztam Zsákutca sráccal. Hívott, egy teljes kedd délutánt ajánlott a drága munkaidejéből. És én nem voltam képes sem elmenni, sem beszélni vele. Azt gondoltam, ha kibírtam 4 hetet nélküle, kibírok még másik négyet is. Már megmaradok. Nem bántom őt és magamat azzal, hogy együtt vagyok vele.
Elengedem. Még gyakran fáj, soha senkivel nem találkoztam, aki ennyire inspirált volna, ennyire értett és értettem. Talán majd egy párhuzamos valóságban hozzámegyek. De most itt és most elengedem. És ebben segített a Feng shui kommandó is. De erről majd ha végre kivasaltam mindent. 🙂
Normal.dotm
0
0
1
18
105
Aquilone Training
1
1
128
12.0
0
false
18 pt
18 pt
0
0
false
false
false
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Table Normal”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ascii-font-family:Cambria;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Cambria;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}
Elveszünk
A templom kövén ülsz és cirógatjuk kezünk,
izzó béke gyíkot futtat a forró sírkövön
Egyenként titokban temetkezünk.
lassan megfojtani, gyorsan túlélni
2011 október 9. | Szerző: Tatjana
Remélem soha többé nem kell azt végigélnem, hogy egy nap rájövök, reménytelenül vagyok szerelmes és abba az emberbe, akit igazán méretre szabott nekem az Úristen. És ez az ember házasságban él, gyerekei vannak, valamelyest boldogtalan és épp nem hiányzott neki ez a nagy érzelem – mondja ő. Persze, futhatnék spirituális köröket is, de most nem teszem, higgyétek el, így is nagyon tanulós ez a pálya.
Mikor ráébredtem, hogy nem alszom hetek óta, nem tudok enni (no, ez nagyon jó volt, mert 7 kg-t fogytam hipp-hopp és ettől azért sokat javult a közérzetem), és egész álló nap, minden percben belső párbeszédet folytatok Vele, akkor tudtam, segítség kell. Behúzódtam esténként a szobámba, sem a két gyerekem sem az anyám nem sokat látott, kezdett komolyan szétesni minden.
Ködös időszak volt, ráadásul együtt is kellett Zsákutca sráccal dolgoznom többek szeme láttára. Furcsa volt, ha csak a közelébe kerültem, értelmetlen szilánkokra tört világom hirtelen újra összeállt. Bajban voltam, komoly bajban.
Én Tatjana voltam, ő Anyegin, ezzel a névválasztással sorsunk meg is pecsételődött. A következő lépés az volt, hogy legyen segítségem. Kineziológushoz mentem, nem akartam beszélni, csak a fájdalomtól szabadulni. Elmondtam Anyeginnek, mit fogok tenni.
Amíg először a kineziológusnál voltam, millió sms-t küldött, hogy ne tegyem. A megátalkodott disznó, tegyük hozzá szép decensen. Mert ugye, ha én egy zsákutca vagyok, akkor már hadd fussak, ha tudok! Ez azért lenyűgöző képzavar…
Szóval beállítottam a Kinezhez, aki meghallgatott, szétbőgtem a képem és az összes papírzsepijét ehhez felhasználtam, mire ő annyit mondott:-Tatjana, nyugodj meg, ez menedzselhető.
Menedzselhető? A szerelmi bánat? Menedzselhető. OK. És elkezdtük menedzselni.
Normal.dotm
0
0
1
19
113
Aquilone Training
1
1
138
12.0
0
false
18 pt
18 pt
0
0
false
false
false
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Table Normal”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ascii-font-family:Cambria;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Cambria;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}
Nem hiszem el
Kubista
eső, szögletes reggel,
Koccannak
bennem a hitek, csikorognak makacs gondolatok,
Áradás
jöjjön, mossa el lázadásom
köszönöm :)
2011 október 8. | Szerző: Tatjana
Aki olvassa, nem is tudja, milyen fontos dolgot tesz. Ugyanis tettem egy ígéretet két embernek, akikkel végigküzdöttük zavaros és fájdalmas szívügyekben tapicskolva ezt az évet… Néha annyira mulatságos és annyira tipikus helyzeteink voltak, hogy sokszor elhangzott, erről regényt kéne írni… Azt ígértem nekik, ha csak 3 ember ír valami pozitívat a blogomról, akkor megírom nekik azt a könyvet.
Megírom, hogy ép lélekkel kelünk át a szívzűrök óceánján, hogy egyikőnk kutyája sem rugdalja fel a földre helyezett hamutartót, megírom A-t, aki földszinti lakása előnyös fekvésének köszönhetően ki van téve annak, hogy mi ketten és ismerőseink csak úgy beesnek hozzá a kerten át egy kávéra… Megírom LA-t, aki hosszú lábain tipeg tova vén tacsiját követve és beleszeret a leglehetetlenebb mackóalkatú széltolókba. Megírom magamat, amint az én szuperintelligens rettentő zsákutca szerelmem mégis rendet vág az életében.
Zsákutca ember… ma nem volt igazán sok időm rá gondolni, mivel egy képzésre járok, ahol olyan csoportos önismereti-gyógyító módszert tanulok, mely a test jelzéseire figyel, azokkal dolgozik. Az ilyen napokon teljesen leköt, ami ott történik, és ez ma sem volt másképp. A kiképzőnk elrendelte, hogy köszönésképpen a nap elején és végén is öleljünk meg másik 3 embert. Jól esett… talán lassan rámférne egy kevésbé plátói viszony???
Az azért átfutott a fejemen, hogy aki hősiesen elolvassa művemet, csak elmereng, ha ez a Zsákutca srác nem bír fügefát ültetni és egy mufurc, milyen istentelen lúzer lehetek én… Nos, azt persze manipulatív módon elhallgattam, hogy nagyon okos, szépséges finomságú intelligenciája van és a legjobbkor hívta fel a figyelmem a létezésével, gondolkodásának minőségével arra, hogy az elmúlt öt évben igencsak lejjebb adtam… Rettentő élvezetes az, hogy bármilyen témát előrángatok, kapcsolódik, mesél, tud róla. És sajnos lenyűgöz az, ahogy akar és elér valamit, a szilárdsága és a hajlíthatalansága. Nos, ez a szuperhős oldala… 🙂 de ma szombat este van, egy szép nap végén legyen a történet is szép, ugye?
Szerelmem
csigaház fehérlik fehér kőágyban öröktől,
ki nem kopnak egymásból soha már,
csigaház, belém ágyazódtál.
az őrület megy tovább
2011 október 8. | Szerző: Tatjana
Például állandóan a telefonomat lestem, hátha ír egy sms-t. Volt ennek a szerelemnek egy olyan szakasza, amikor megértette, hogy nehezen élem én ezt túl, tudjuk mindketten, hogy rosszkor esett a fejünkre ez a kamion, hiába tudjuk, hogy a másik nagyon, fájdalmasan nagyon passzol hozzánk.
És mivel megértette, írt, viszonylag sokat. Azt játszottuk, hogy együtt élünk, csak sms-ekben meséltük egész nap egymásnak a képzeletbeli nap eseményeit. Játszottunk, és az egész szinte valóságosnak tűnt, hiszen az érzéseink úgyis annyira elborítottak, hogy nem is igen voltunk képesek ebben a világban lenni. Furcsa, ködös és kimerítő időszak volt.
Aztán eljött és meglátogatott. A szobám egy teraszra nyílik, ahol mediterrán növényeket igyekszem több-kevesebb sikerrel életben tartani. Például vettem egy fügefácskát is… de át kellett ültetni. Persze Ő segíteni akart. Hát, jó! Küzdjön! Ha már én egy zsákutca vagyok neki!
Eljött és a helyzet mulatságos volt kicsit… lementem a ház elé, és mondtam neki, a nagy zsák földet is fel kell hurcolnia. Feszültek voltunk, az ördög gondolta, hogy a faültetés ilyen intim akció! A földet kicsit ügyetlenül megragadta és bejutott vele a liftbe, majd szépen a lakáson át kijutott a teraszra. Komor alapossággal látott a munkának. Teljes némaságban. Isten bizony én ilyen hülyén talán sosem éreztem magam… leküldött egy hosszú pengéjű késért, majd akkurátusan körbe vágta a füge földlabdáját, hogy majd ki tudja emelni. Aztán hoztam az új, nagyobb és méltóbb cserepet és beültettük a fát.
Láthatólag nem szerette, hogy piszkos lett a keze, de a munkavégzése alapos volt. Kivéve, hogy kicsit sértetten kérdezte, ugyan miért nincs valamiféle a cserép aljára teendő anyagom, a víz pangása ellen. Mondtam, ki kellene a cserepet lyukasztani… De nem tette. A kínos ültetés után végre lerogyhattunk a padra és jöhetett a kávé, a végnélküli csevegés és a naplemente… megcirógatta a kezem aztán és elment. ( Ó, igen, szexuálisan ilyen végtelenül viharos és vad kapcsolat volt… de hát hűséget ígért a feleségének, a mi szerelmünket csak kiheverni igyekeztünk.)
A fügefa két hét után elveszítette az összes levelét, úgyhogy rohantam kertészmérnök barátnőmhöz, hogy azonnal jöjjön. Egyből mondta: Ennek víz van az alján! Persze, micsoda hülye, gondolhattuk volna, hogy egy ilyan alak nem tud fát ültetni! (Ó, végre okkal dühös lehettem volna rá…. )
Nos, egy baromi nagy, földdel-fával teli cserepet hogy lyukasztunk ki? Mivel műanyag, hát forrasztópákával! Találékonyságunk legendás. Lesz egyszer. Ahogy utat talált, a víz azonnal elkezdett kifolyni, jó sok… A fa pedig újrahajtott. Ma is tele van gyümölccsel, igazán, a hideg jöhetett volna kicsit később…
Most visszagondolok azokra a napokra és arra, milyen boldog voltam, hogy velem van. Mindketten tudtuk, hogy ez egy halálra született érzelem, és csak igyekeztünk túlélni, mégis, gyönyörű pillanatokkal volt tele a meg nem szűnő fájdalom és fel-felhorgadó remény mellett.
Kékség
kertemben fiatal fügefa tenyerei gyűjtik a fényt
a szegfűcskék tarka virága illatot tereget a kőre.
belenéztem a csodába, téged láttalak.
elsőbálozó
2011 október 7. | Szerző: Tatjana
Ez a zsákutca szerelem volt az, ami arra késztetett, hogy minden lehetséges eszközzel és módon és segítséget igénybe véve valahogy megszabaduljak a nagy érzéstől… Ez a blogolási első kísérlet is ennek a küzdelemnek a remélhetőleg mások számára is élvezhető gyümölcse.
Most csend lett bennem végre, és lassan képes vagyok arra, hogy odafigyelve dolgozzak és rendesen vegyem a levegőt.
Volt ennek az egyébként plátói kapcsolatnak egy olyan szakasza, amikor minden reggel együtt kávéztunk… Én felkeltem, leszlalomoztam a reggeliért versenyt futó macskánk és kutyánk között a lépcsőn a konyhába.
Első diadal: a rohanó dögvészek dacára élve lent vagyok! Gyors etetés és irány a kávé! Amíg megiszom a vízzel higított almalevet felforr a víz és egy jó hosszú tejeskávét gyártok, amivel visszanyargalok a lépcsőn, míg az életemre törő álnok négylábúak táplálkoznak.
Második diadal! Bevágódom az ágyba, elő a Mac-et és verset keresek…
Mindig valaki mástól, mindig valamilyen más stílus, és elküldöm neki. Ő beér a cégbe, átsétál a közeli kávézóba és napos asztalt keres, okostelefonján elolvassa a verset majd ír nekem egy igen rövid választ. És megissza a jó krémes, tej nélküli presszókávét. Nem tudom, mi ütött belém, őszintén szólva.
Minek vadásztam én verseket neki?
Azt hiszem, leginkább magamnak vadásztam, olyan extremitásokig jutva, hogy Majakovszkijt is olvassak-küldjek. Nota bene, egész jó. Igen, előkerülnek sorban a dühös magyar versek, majd szerelem, József Attila Áldalak búval, vigalommal, aztán az angol nonszensz, futurizmus, dadaizmus, romantika és antik költők… Jó kis utazás volt. És így érkeztem a haikukhoz.
Mikor először mondta, hogy ez zsákutca, az nagyon rossz volt, de az méginkább, hogy a keze a torkomon, szorítja ki belőlünk a lehetőségét is a szerelemnek, de a másik kezével nem enged menekülni. És elkezdtem haikukat írni, ez volt az első:
Télvégi bánat
Harapós szél gyötri a fügefát,
Összekeverednek a reménymozaik színes darabjai
Életem belefakul a szürke égbe
Tatjana és a fehér óriás
2011 október 23. | Szerző: Tatjana
Mikor elmondtam Szigorú lánynak és Kávés lányak, hogy még valakihez elmegyek, először elfelejtettek levegőt venni, majd kipukkadt belőlük a nevetés. -Jól van, menj csak! De ez legyen az utolsó! – óvtak mostmár meglehetősen aggodalmasan méregetve engem.
Így hát péntek kora délután beültem az autómba és irány Buda! A látó egy kertes házban lakott. A neve nem volt kiírva, a kapun egy apró kutya képe a felirattal: Itt rendelek! Kicsit megrogyott a térdem. Most jöttem a legmesszebb és itt a legkisebb az eb… Mi lesz ebből még? Éreztem, hogy futni kéne. Tétováztam, mikor a csengő felé nyúltam. Ha akkor tudom, mi vár rám, fénysebességgal pattanok vissza a kocsiba és rohanok haza, majd az ajtót négyre zárom magam mögött. Sajnos nem hallgattam az ösztöneimre. Mert annyira akartam tudni, hogy az én Zsákutca srác Anyeginemből lehet-e ezen a földön, ebben az életben valami…
A házből egy kórházi orvosnak beöltözött kétméteres kopasz óriás jött ki. Kedvesen köszönt, bevezetett a házba, megmutatta hol a mosdó, adott egy pohár szűrt vizet, majd kis türelmet kért, eltűnt. Úgy 20 perc múlva egy hölgyet vezetett ki egy szobából, nyilván kliense volt ő is.
Aztán visszatért és teljes figyelmével fordult felém. Felálltam a kanapéról, ahol az előtérben ültem, gondoltam bemegyünk a “rendelőbe”, de már ezt is rosszul hittem. Az én Látóm fogta és elkezdte elmesélni, ki is ő. A világ minden pontjáról származó fotóival volt tele ez az előszoba és ő kimerítő részletességgel fényezte magát, mutogatta, ki mindenkivel van közös fotója. Volt egy kis rossz érzésem, minek ez az egész? Szabályszerű dicsekvésbe lendült, még egy kísértetfotót is mutatott, ami végre meglehetősen izgalmas beveztésnek tűnt, ha némileg szokatlannak is. A hősök csarnokának idegenvezetése azért végül abbamaradt, mind a 37 képet elmesélte.
Nem volt mit tenni, elindultunk befelé. Feltámadt bennem a gyermeki naívságom táplálta remény, hogy jó, majd akkor most benn tényleg valami engem is igazán érintő dolgot teszünk, de a fehér óriás performansza még csak most teljesedett ki.
A rendelő falait tárgyak borították, főleg rengeteg kés, maja, egyiptomi, arab és indián tárgyak. Ezekhez magyarázat is tartozott persze. Rengeteget beszélt… Azon töprengtem, ha ő ekkora mágus, mi a fenét csinál itt. Már rég az ötödik dimenzióban kéne kvaterkáznia Qetzalcoatl és Kancsal Kojot társaságában.
Aztán kaptam újra inni, most jó háziszörpöt is – ez kedves volt tőle- majd leült és közölte, mond rólam dolgokat. Amit lát. Örültem, hogy az önfényezést abbahagyta, nekem kicsit hitelesebb az a tanító, akinek kevesebb vonása emlékeztet egy pulykakakasra.
Elmondta, hogy lakberendezőként sikeresebb lennék a munkámban, csak próbáljam meg! Hogy a gyerekeimet nem jól nevelem, túlságosan lekorlátozom őket… Úristen, kérdezze már meg erről mondjuk Kávés lányt, akit az egyik leszármazottam épp most igazított el a világban… Állati szerencsém van, hogy Kávés lányja állja az élet durva csapásait, kisebbikem nemcsak a létezésében, de véleményeiben is rendkívül önálló, valamint mindekivel részrehajlás nélkül őszinte. Aztán azt is elmondta, én nem párkapcsolatra születtem, az emberek szerintem birkák, de szerinte én pásztor vagyok. Azt is kifejtette, hogy a szexben rettenetesen béna vagyok, de majd ő kigyógyít és nőt csinál belőlem. Szűz Mária, elő az evakuálási tervet!
Próbáltam felállással jelezni, hogy lassan mennék, de az óriás szigorúan nézett rám, mire engedelmesen, kis bocsánatkérő mosollyal visszaereszkedtem a fotelbe. Ekkor közölte, köszöni, még nem fejezte be. Az apró kutyája bejött, a fehér óriás gügyögve a karjába vette, majd közölte, a kutya mindárt le fog hozni egy gumilabdát és itt a szemem előtt meghágja, majd meglátom. Lassan eluralkodott rajtam a rettegés. Biztos, hogy én egy perverz kutyát akarok nézegetni? De nem volt menekvés. Ülve kellett maradnom. Szerencsére Pulykakakas nem látott túl jól a kutyája fejébe, mert az eb kedves és érző lélek módján ettől az előadástól megkímélt engem.
Sok pohár újabb szörp, szigorú előadások következtek. Olyasmikkel, hogy legyek megalázkodóbb a férfiakkal, ne csodálkozzam, ha így zátonyra futott az életem. És nem is érti, mit művelek én Zsákutca Anyeginnel… -beszélgetünk, mondom. -Ennyi???-kérdi ő. Akkor ő csak a barátod, akkor nincs mit sírni utána.. – De hát én szerelmes vagyok belé… – És lepippantottad a kocsiban?- kérdi a Pulykakakas célratörően. Kék halál. Lefagyok.
Nos, elég régimódi vagyok nyilván, de beletelik egy kis időbe, mire rájövök, mi után érdeklődik ilyen lefegyverző nyíltsággal. Elpirulok, aztán persze mondom, hogy nem. Nem így megy ez nálunk. Mire az óriás: -Na látod, ez a baj! – Ekkor jön egy kisebb székfoglaló arról, ő mekkora férfi, én feszengek és fel-felállogatok a székből, érzi ő is, itt elég.
Negyvenezer mondja szemrebbenés nélkül. Elsötétedik az arcom, ekkora hülye nem akarok lenni. Az óriás mutogat a falra szerelt afrikai szoborra, aminek a kezében tál van. Hogy oda rakjam a pénzt, mert az egy istenség, és a tálja az szinte egy bőségszaru (azt látom, tele van pénzzel), majd így ezt a kiadást az Univerzum megtéríti nekem.
Rafael, vigyél engem a zártosztályra! Ott állok egyedül, egy hatalmas óriással, aki többször kifejtette már, hogy ő harcos és férfi, valamint legalább 15 kés van tokjából kiemelve a falakon. Csak egy mozdulat… Azon morfondírzom, míg az önutálattól remegő kézzel pénzt horgászok, hogy vajon túlélném-e, hogyha azt mondom, nem fizetek… Aztán végre győz a józan ész, jó sokba került, fizetek, de dühösen elmondom neki, nem ebben állapodtunk meg. Hanem a felében. Fenyegetően fölém tornyosul, de látszik a zavar az arcán, engedményeket akar adni. Én meg futni akarok. Főleg önmagam mélyhülyesége elől. Nekilendülök és már kint vagyok a kertben, vágtatok le a lépcsőkön. Közben hangosan káromkodom, és alig várom, hogy visszahívjam Kávés lányt, aki már keresett. Az autóm biztonságában kicsit jobb, mire felveszi a telefont már zokogok, mesélem neki, mekkora címeres ökör vagyok. És hogy a férfiak mindenben nagyobb disznók, mint mi, nők. Hazáig szóval tart, mire betántorgok a kertkapun már Szigorú lánnyal várnak. Az önutálattól képes lennék orrba verni magam, de ők megnyugtatnak, kinevetnek, átölelnek és borozunk. És megfogadom, hogy ebből elég. Nem megyek én senkihez. Ha a gyerekeimet világra tudtam hozni, ebből egy 4,70-est otthon, akkor ennek a helyzetnek is csak megszülöm a megoldását, annál is inkább, mert itt van velem ez a két csak kicsit kritikus áldott jószág (ez Kávés lány szövege), akik nem kerülnek túl sokba igazán, végtelen idejük, együttérzésük és kedvességük minden pillanatban ott van körülöttem. Ha igazán magamba nézek, a gyerekeim, a családom és más barátaim is kifejezetten szeretetteli módon viszonyulnak hozzám. Ingyen.
És akkor Tatjana végre valahára rájött, hogy jobban tudja, mi lesz, mint a látók. Mert bármi lesz, az élete alapvetően rendben van, és egy reménytelen szerelem nem jelenti a világ végét. Itt állnak hát hárman, Kávés lány, Tatjana és Szigorú lány. Az első kettő reménytelenül szerelmesen nős férfiakba, utóbbit épp nyakelvagdalással fenyegeti kidobott vőlegénye… Szép kis felállás. Igen. Az kell, hogy legyen belőle! Az is lesz.
Mert alapjában jól vagyunk, jól leszünk és jól is maradunk.
Oldal ajánlása emailben
X